Új hír

Az akadémiára látogatott Pásztor István, a VMSZ elnöke

2022-02-13
Fotó: Puskás Károly
A közelmúltban a magyarkanizsai Vajdasági Birkózóakadémián tartották meg a Szerbiai Birkózószövetség közgyűlését, amelyen a klubok képviselői többek között elfogadták a Los Angeles 2028 elnevezésű projektumot is, amelynek a leegyszerűsített lényege az, hogy az amerikai nagyvárosban megtartandó olimpiára fel kell készíteni a jövő nemzedékét, hogy az érmet szerezzen ott, s az utánpótlással immár szakszerűen lehet foglalkozni, mert az akadémia megépítésével megteremtődtek erre a feltételek.

Új esemény

A jövő sportközösségei

2022-05-13
A nemzetközi jellegű eseményen előadást tartott Bálint Zoltán, a magyarkanizsai Vajdasági Birkózóakadémia ügyvezetője is. Pénteken a magyar birkózás egyik fellegvárában, Buzánszky Jenő, az Aranycsapat legendás labdarúgója városában, Dorogon a 10 éves helyi sportintézmény szervezésében sportkonferenciát rendeztek, amely az Európa-napon, a párbeszéd napján A jövő sportközösségei nevet viselte, s a számos előadó és vendég között ott volt Bálint Zoltán, a magyarkanizsai Vajdasági Birkózóakadémia ügyvezetője, valamint Sőregi Oszkár, a Zenta Vízilabdaklub igazgatója és Tóth László vezetőedző is...

Vajdasági Bírkózó Akadémia, Magyarkanizsa

Nemzetközi szintű edzési feltételek, szakmai munka, továbbtanulási lehetőségek

A 2019. áprilisában a Magyar Kormány által meghozott határozat alapján  az  Emberi Erőforrások Minisztériuma biztosította számunkra a szükséges eszközöket a  Magyarkanizsán megépülő Birkózóakadémia megépítésére és felszerelésére.

A Magyarkanizsán megépült Birkózóakadémia létrejöttét és szükségességét igazolja a Magyar Birkózó Szövetség azon törekvése, hogy az egyetemes magyar birkózás gyökereit újra földbe engedje a történelmi Magyarország azon területein melyek ma a határon túlra került magyar nemzetrészek otthonát képezik.

Ennek a programnak hatékony eleme a Magyar Birkózó Szövetség „Egy szőnyegen egy nyelven” jelmondat alatti „határnyitása”, amely lehetővé tette a határon túl élő magyar állampolgársággal rendelkező birkózók részvételét a Magyar Nemzeti Bajnokságokon, amelyekről a Magyarkanizsai birkózók az elmúlt három évben több éremmel tértek haza.

Ez a lehetőség, hogy itthon tudjunk az elkövetkező időkben sokkal de sokkal jobb körülmények között edzeni, felkészülni, erősíti az itthon maradásunkat, hiszen gyerekeink, fiataljaink egyenrangú feltételek mellett  az anyaországban élő versenytársaikkal együtt tudnak fejlődni és majdan sikerrel képviselni nemzetünk birkózósportját, az anyaországi és a nemzetközi versenyeken. Nemzeti összetartozásunk egyik zászlóshajója lesz a birkózás... (továbbiakat a Rólunk oldalon olvashatsz)